Rólunk
A Borostyánvirág Alapítvány 1997-ben azzal a céllal alakult, hogy segítse a támogató családdal nem rendelkező, kisgyermekes, fiatal anyákat. Az alapítvány az elmúlt 27 évben folyamatosan bővítette szolgáltatásait, így mára egy olyan komplex szolgáltató központot működtet, amelyben megtalálható anyaotthon, krízisközpont, krízisambulancia és biztos pont segítőközpont.
A fejlesztések és változások ellenére azonban semmit sem változott a kezdetekben megfogalmazott küldetés. A Borostyánvirág Alapítvány továbbra is a családokra, azon belül is a nők, anyák és gyermekek megsegítésére fókuszál.
A szervezet legelső szolgáltatása a Borostyánvirág Anyaotthon volt, ahol a 1998-as kezdetek óta közel 4000 fő részére biztosított az alapítvány átmeneti ellátást. Az intézmény a Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata által ingyenesen biztosított épületben működik a kezdetektől fogva. Jelenleg 12 lakószobában összesen 40 főt tudunk egyidejűleg elhelyezni.
2005-től egy szakminisztériumi pályázat keretében a Borostyánvirág Alapítvány részt vesz a krízis ellátásban és működteti a Dél-dunántúli Regionális Krízisközpontot. Az ellátás célja, hogy a kapcsolati erőszak áldozatainak, bántalmazott nőknek és gyerekeknek azonnali segítséget, ellátást biztosítson.
A közel 15 év bántalmazotti ellátásban töltött idő alatt szerzett komoly tapasztalat és szakértelem eredményeként a szervezet specializálódott a kapcsolati erőszak áldozatainak ellátására.
A Biztos Menedék (EFOP-1.2.5-16) pályázati program keretében 2017-ben megkezdődött egy fejlesztés melynek eredményeként 2018 év elején megnyitott a Dél-dunántúli Regionális Krízisambulancia, amely elsődleges célja a kapcsolati erőszak áldozatainak, illetve a problémával foglalkozó szakembereknek nyújtott tanácsadás. Az alacsonyküszöbű szolgáltatás a tanácsadás mellett, a prevencióra és az edukációra is komoly hangsúlyt fektet.
2018-ban ugyancsak a Biztos Menedék (EFOP-1.2.5-16) pályázati program keretében a szervezet sikeresen pályázott egy Biztos Pont Segítőközpont megnyitására. A központ célja, hogy komplex segítséget nyújtson a kapcsolati erőszak legveszélyeztetettebb áldozatainak.
2022-ben a Borostyánvirág Anyaotthont külső férőhelyekkel bővítettük, amely eredményeként egy új, hatékony és hosszútávú lehetőséget teremtettünk a hozzánk segítségért forduló családoknak.
A Borostyánvirág Alapítvány működéséhez szükséges források legnagyobb részét állami támogatás teszi ki, emellett önkormányzati támogatás, pályázati források és adományok járulnak hozzá a működéshez.